Az érdi Fidesz kiáll Aradszki András mellett

Méltatlan támadást zúdított a baloldali sajtó Aradszki Andrásra – közölte Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője, azután, hogy az országgyűlési képviselő hétfőn egyértelmű álláspontot fogalmazott meg a magyar parlamentben, amikor felszólalásában azt közölte, hogy a nagy európai család elleni támadásban “Soros és elvtársai” fel akarják számolni a nemzetek önállóságát, értékeit, felhígítva a keresztény szellemiségű Európát “idegen migránsok tízmillióinak kényszeres betelepítésével”.

Hasonló tartalmaink:

Simó Károly szerint ugyanazok reagálnak hisztérikusan Aradszki András felszólalására, akik a 80-as években felháborodtak azon, hogy Ronald Reagan akkori amerikai miniszterelnök, a Szovjetuniót a Gonosz birodalmának nevezte. – Akkor még maoisták voltak a mostani a balliberális oldal tagjai, illetve szellemi elődeik, és Reagan elnök szavain ugyanúgy felháborodtak, mint most. Pedig az idő Ronald Reagan politikáját igazolta – mondta a szóvivő, majd úgy folytatta, hogy ki kell állni Aradszki András mellett, hiszen beszédének egyértelmű az üzenete: nem lehet álságos jelszavak mögé bújni, az igen igent, a nem nemet jelent és ezt meg kell fogalmazni – húzta alá Simó Károly.

Az Érdi Fidesz szóvivője ezután felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan az érdiek is megkapják a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs kérdőíveket, amelyek válaszadására november 24-éig van lehetőség. A konzultációs íveket a Magyar Posta szállítja ki, de emellett lehetőség van internetes részvételre is a nemzetikonzultacio.kormany.hu címen. Simó Károly szerint a nemzeti konzultációt érő támadások intenzitása önmagában is igazolja, hogy fajsúlyos kérdésekről van szó. – A Soros-tervről szóló párbeszéd valójában megnyitja azt a kérdést, hogy milyennek képzeljük el a jövőben Európát, és benne Magyarországot. Európa jövője a tét, fontos, hogy ezekről a kérdésekről minden magyar elmondhassa a véleményét, és ennek egy kiváló formája a nemzeti konzultáció – jegyezte meg. A szóvivő emlékeztetett rá: akik most támadják a kormányt, két éve még azt hazudták, hogy nincs menekültügy, nincs migránsválság.

A törvényben meghatározott nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek – közölte Simó Károly. A politikus elmondta, hogy minderre úgy van lehetőség, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. A 2010 óta hozott kormányzati döntéseket értékelve azt mondta: bevált a rezsicsökkentés, és sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Arról is beszámolt, hogy Érden is nagy becsben tartják az időseket, hiszen az Idősügyi Tanács rendszeres programokkal és kedvezményekkel teszi színessé és könnyebbé az itt élő szépkorúak mindennapjait.

Végül Simó Károly kifejtette, hogy az érdi baloldal véleménye szerint sok esetben az érdiek ellen dolgozik. Az érdi baloldal nem alternatíva, hanem akadály, amit a legutóbbi közgyűlésen is bebizonyítottak, amikor nem szavazták meg a város fejlesztéseit biztosító, mintegy 46,5 milliárd forint főösszegű költségvetés-módosítást. – A mai napig nem kértek bocsánatot amiatt, hogy korábban kommunikációs trükknek nevezték a Modern Városok Programot és azt mondták, hogy nem is létezik ilyen. Olyannyira létezik, hogy 40 milliárd forintról indultunk, s mára már az is látszik, hogy 60 milliárd forintot fogunk összesen kapni, hogy a város épülhessen. Mindez nagy részben Aradszki András országgyűlési képviselőnek köszönhető, aki elképesztő munkát végzett azért, hogy ezeket az összeget Érd kaphassa meg – zárta szavait az Érdi Fidesz szóvivője.

 

 

Címkék

nemzeti_szavazas_3