Fába álmodott világ

Vannak foglalkozások, tevékenységek, amelyek még mindig, a mai emancipált világban is nemekhez kötődnek, még akkor is, ha a valóság esetleg már régen fölülírta ezeket a képzeteket. A művészetben ilyenek például tipikusan a textiltervezők, akik jellemzően nők, míg márványszobrokat főleg férfiak készítenek, de ide sorolható, a fafaragás is. Bácsi Renáta egy a kivételek közül, fiatal, mondhatjuk törékeny nőként vésővel és kalapáccsal munkálja, alakítja a fát, aminek eredménye a művelődési központ előtéri tárlóiban látható Fába álmodott világ című kiállítása.

Hasonló tartalmaink:

Renáta, ha nem is cáfolni, de korrigálni – vagy legalább stílszerűen a sarkait lecsiszolni! – igyekszik ezt a megállapítást, mivel ismeretei szerint Erdélyben nagyon is jellemző volt, hogy az asszonyok is foglalkoztak fafaragással. És ez a világ távolabbi sarkában sincsen másként, mert ő például az első ösztönző lökést egy amerikai faragónőtől, Mary May-től kapta, akire az interneten bukkant, s akinek honlapján oktatóvideókat is lehet látni. De személyesebb élmény is kellett ahhoz, hogy Renáta a fa és a faragás mellett kötelezze el magát. Három évvel ezelőtt a Kurultáj (törzsi gyűlést jelent ez a kifejezés) hagyományőrző rendezvényen vett részt egy workshopon – na, ez az igazi összefonódása múltnak és jelennek! –, ahol három napon át faragott egy tálat a mesterek útmutatása alapján, amit meglátva még édesapja is, akinek szavára Renáta sokat ad, azt mondta: lányom, ezt folytatnod kell!

A lány folytatta. Az eredmény már egy kis tárlatra való anyag, ami mögött kemény munka áll, napi 15 órát is foglalkozik faragással, mint mondja, még nincsen a kezében minden fogás, mivel mester nélkül tanul, sok mindent magának kell fölfedeznie, persze fölkutat minden elérhető segítséget.

Mondhatnánk azt is, hogy Bácsi Renátának könnyű dolga van, mert a művészetekhez, a kétkezi alkotáshoz szükséges tehetség a vérében van, hiszen nagymamája, Papp Ferencné népi iparművész, édesanyja kalocsai terítőket készít. De azért nem lehet mindent a sorsra, azaz az öröklődésre bízni, tanulni sem árt a készségek fejlesztésének érdekében. Renáta textilrajzoló és modelltervező, valamint képgrafikusi területeken képezte magát, s ez jó alapot szolgáltat látásmódjának alakításához.

Persze van benne jó adag kísérletező hajlam is, ami szintén a fejlődést szolgálja. Tanulmányozta és gyakorolta azoknak a nyomódúcoknak a készítését például, amelyekkel a japán kimonók anyagára viszik föl a mintát – ilyeneket a kiállításon is láthatunk –, de legújabban egy másik japán technológiával, a lakkművészettel is próbálkozik, hogy majd hagyományos magyar motívumokkal ötvözze azt.

Bácsi Renáta munkái október 2-ig láthatók a művelődési központban.

Hallgassa meg az Érd FM 101,3 interjúját Bácsi Renáta fafaragóval.

Címkék

kerdoiv_banner