Érdi legény (a) Gánton

Hazánkban több mint fél évszázada szeptember első vasárnapján ünneplik a bányásznapot. Városunkban ugyan – bánya hiányában – nem vált szokássá az erről a napról való megemlékezés, de idén az irodalomkedvelők különleges ajándéka némiképpen Érdet is összekapcsolta a bányásznappal.

Hasonló tartalmaink:

Az érdi IRKA egy kis küldöttsége is részt vett a gánti Bálás Jenő Bauxitbánya múzeumban megtartott bányásznapi ünnepségen, amelyen Móczár Csaba, az Irodalomkedvelők klubjának egyik alapító tagja a „Legények (a) Gánton” című költeményét nem csak élőszóban, hanem maradandóan, fába égetve is átadta a gántiaknak, az egykori bauxitbányában dolgozókra emlékezve.

A szokatlan gesztusnak az volt az előzménye, hogy az IRKA tagjai ez év márciusában a gánti Fecskepalotában töltöttek el egy közösségépítő hétvégét, s ekkor alkalmuk volt megtekinteni a helyi múzeumot is. Az ott tapasztaltak pedig olyan mélyen megérintették a versírót, hogy rövid időn belül papírra vetette azokat a sorokat, amelyeket később fába égetve is megörökített – árulta el lapunknak Móczár Csaba.

– Azon a tavaszi kiránduláson igen jó hangulatú társaság érkezett ide a múzeumba – emlékezett a szerző –. s az első lépéseknél még egymást ugratva, viccelődve indult a bejárás, de ahogy haladtak beljebb a földalatti kiállítóteremben, egyre inkább elcsendesedtek, mert valamennyien a látottak, tapasztaltak hatása alá kerültek. Olyannyira, hogy később sem tudott szabadulni ezektől az érzésektől, mély nyomot hagytak a lelkében, szinte beleégtek, ahogyan e verssorok is ebbe a táblába – fogalmazott Móczár Csaba.

Nem is lehetne jobb helyen ez a költemény, mint épp itt, a bányamúzeumban – erősítette meg a rövid ünnepségen a szerzőt és az érdi IRKA kört bemutatva Daróci Lajosné. A megemlékezés zárásaként Spergelné Rádl Ibolya polgármester asszony megkoszorúzta a múzeum emléktábláját, majd a résztvevők elénekelték a bányászhimnuszt.

Érdi Újság

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék