Bronzos U11-es kézisek

Szeptember 10-én tartotta meg a hatcsapatos őszi tornáját a Dunaújvárosi KKA, ahol az ÉRD korosztályos együttese bronzérmet szerzett.

Hasonló tartalmaink:

Az „A” csoportban a DKKA és a Farkasvár DSE voltak az ÉRD ellenfelei, míg a „B” csoportban a Dunapent NKSE, a Budaörs, és a Szekszárdi FKGC küzdöttek a továbbjutásért. Az aranyérmes Budaörs, és az ezüstérmes Farkas DSE mögött Kemény Andrea lányai szerezték meg a bronzérmet. A harmadik hely mellett két különdíj is érdi játékoshoz került, hiszen az U11-es csapat hálóőre, Szilágyi Panna lett a legjobb kapus, míg az együttes irányítóját, Tóth Violettát választották a torna legjobb játékosának – számolt be róla a handballerd.hu.

„A védekezésünk remek volt az egész tornán. A második mérkőzésünket sajnos elrontottuk, így nem jutottunk be a döntőbe, de a bronzérmet megszereztük, aminek nagyon örülök. A támadásban még javítanunk kell, de azt gondolom, hogy ez a torna remekül szolgálta a felkészülésünket a két hét múlva kezdődő bajnokságra. Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, és büszke vagyok a lányaimra.” – mondta Kemény Andrea, a csapat edzője.

Eredmények:
ÉRD–DKKA 10–6 (6–3)
ÉRD gólszerzők: BKapu 7, Tóth, Szilágyi, Nagy 1-1.
ÉRD–Farkasvár DSE 7–19 (2–6)
ÉRD gsz.: Kapu 3, Tóth 2, Tóth, Báldy Zs. 1-1.
ÉRD–Szekszárdi FGKC 14–9 (9–0)
ÉRD gsz.: Kapu 5, Tóth 4, Báldy Zs., Bognár, Gál, Majos-Marozsán, Tóth 1-1.

Címkék

nemzeti_szavazas_3