Megépülhet a kerékpárút Budapest és Százhalombatta között

A Budapest–Érd–Százhalombatta kerékpárút, a Vadlúd utcai csomópont átépítése, egy tárnoki óvoda megépítése és a Diósdnak nyújtandó kölcsön is szóba került dr. Aradszki András országgyűlési képviselő csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. A Fidesz–KDNP-s politikus beszélt a 2018-as költségvetésről, a gázellátás biztonságáról és a migrációs hullám erősödéséről is.

Hasonló tartalmaink:

Mint Aradszki András elmondta: a Bejárható Magyarország Program keretei között szerepel a Budapest–Érd– Százhalombatta kerékpárút megépítésének feladata; a kormány kötelezte az előkészítés és kivitelezés költségeinek biztosítására a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

A képviselő megerősítette, hogy a Vadlúd utcai körforgalmat megépítik; az ehhez szükséges forrást a kormány biztosítja. Beszélt arról is, hogy a papi földeken megkezdődhet a záportározó és a szabadidőpark megépítése.

Tárnoknak is jó hírrel szolgált: ígéretet kapott arra, hogy a kormány finanszírozni fogja egy tárnoki négycsoportos óvoda megépítését. Diósd számára pedig a kormány következő ülésén megítéli majd a 94,3 millió forintos kölcsönt. Törökbálinttal kapcsolatban a képviselő elmondta: keresik a megoldását annak, hogy a városháza finanszírozása meglegyen.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az országgyűlés legutóbbi ülésén tárgyalt törvényjavaslatokkal kapcsolatban Aradszki András elmondta: az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítást politikai okok miatt elutasította az ellenzék. Mint fogalmazott: azok a pártok, amelyek nem szavazták meg a módosítást, az átláthatatlanság, a sötétben bujkálás, azaz a korrupció oldalára álltak – ugyanez vonatkozik a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatra is.

Aradszki András hangsúlyozta azt is: az elfogadott 2018-as költségvetés a fejlődés költségvetése lesz. A gazdasági növekedés az idei 4,1 százalékról 4,3-ra gyorsulhat, az áfacsökkentés is tovább folytatódik a halhús áfájának 5 százalékra történő csökkentésével. A kormány 3,1 százalékos, viszonylag alacsony inflációval számol, a hiánycél pedig 1,8 százalék lesz. Ez egy versenyképes gazdaság megteremtésének a költségvetése – hangsúlyozta a politikus, aki a legfrissebb Eurostat adatot ismertetve elmondta, hogy hazánkban a foglalkoztatottsági ráta eléri a 67,5 százalékot, ami messze meghaladja az uniós átlagot, és azt eredményezi, hogy hazánk 12. az uniós rangsorban.

Az energiaügyért felelős államtitkár az ország gázellátásával kapcsolatos megállapodásokról is beszámolt: június 20-án államközi megállapodást írt alá horvát kollégájával arról, hogy a horvát fél felgyorsítja a horvát-magyar határt keresztező gázvezeték szomszédos oldali kiépítését. Elmondta azt is, hogy június 15-én Magyarországon járt a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, aki méltatta, hogy Magyarország sokat tett az energiallátás biztonságáért, a -hatékonyság növeléséért, és azért, hogy megfelelő áron és biztonságos módon kerüljön a felhasználókhoz az energia.

Aradszki András július 5-ei moszkvai tárgyalásairól is beszámolt. Mint mondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter olyan megállapodást írt alá, amely a délkelet felől történő gázellátás megteremtését szolgálja.

A képviselő beszélt a migrációs hullám nyári erősödéséről is, megjegyezve: lassan minden uniós ország azon a véleményen lesz, hogy a migrációt kezelni kell, az illegális bevándorlás ellen fel kell lépni, és csak a tényleges menekülteknek szabad ellenőrzött formában belépni az EU területére. Mint hangsúlyozta, a menekültek elbírálása során Magyarország betartja a jogszabályokat, és aki menekült, annak joga van hazánkba belépni. Hozzátette: az ENSZ legfrissebb felmérése szerint tíz illegális bevándorlóból átlagosan legfeljebb három minősíthető menekültnek; ez a szám a magyar tapasztalatokkal megegyező.

Az államtitkár elmondta azt is: Magyarország a világon a tizenötödik legbiztonságosabb állam, ami a kormány politikájának, a jogi és fizikai határvédelemnek köszönhető.

Címkék

kerdoiv_banner