Németországi diadal

Két versenyen voltak érdekeltek az elmúlt hétvégén az Érdi Spartacus SC sportolói. A csapat egyik része a németországi Brandenburgban mérette meg magát a szumó Grand Prix-n, míg a többiek Tatabányán birkóztak a régió centrumversenyén.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Spartacus nyolc versenyzője indult el a szumósok Német Nagydíján. A csapat minden tagja dobogóra állhatott, miután Sipos Boglárka (60 kg, U17), Berta Mike (60 kg, U17), Végh Richárd (80 kg, U17) és Molnár Tamás (100 kg, felnőtt I) is első helyen végzett. Utóbbi nagyszerű taktikai érzékkel versenyzett, az azeri világbajnokot legyőzve jutott a döntőbe, melyet meg is nyert. Ezen felül a nyílt kategóriában is fináléba jutott, ahol a jóval nagyobb, idősebb lengyel ellenfelét múlta felül, így itt is aranyérmesként zárt.

Az első helyen végzők mellett Mezei Patrik (80 kg, U17) és Délczeg József (100 kg, felnőtt II) második, Végh Artúr (80 kg, U17) és Buzás Patrik (70 kg, felnőtt) harmadik helyen végzett.

A németországi versennyel egy időben az érdiek Tatabányán szerepeltek a régiós centrumversenyen. A legkisebbeknek szóló birkózóviadalon két szőnyegen mérették meg magukat az érdiek. A sok nevezés ellenére így is számos kiváló eredményt értek el a csapat tagjai, akik közül szinte mindenki éremmel, vagy pontszerző helyezéssel zárt. A gyerek kategóriában Jakab Dániel (38 kg) és Szenicza Nimród (29 kg) is bronzérmes lett, míg Körtvélyesi Roland (29 kg) és Marczikovics-Kovács Keve (38 kg) egyaránt a pontszerző, ötödik helyet szerezte meg. Diák kategóriában Kaszás Elza aranyérmesként végzett a 38 kilósok között, továbbá Hermann Norbert (55 kg), Gyenes Bence (50 kg) és Sipos Milán (46 kg) második, Kaszás Lilla (46 kg) és Balogh András (55 kg) harmadik helyen végzett.

Eredmények
Szumó, Német Nagydíj, Brandenburg:

U17, 60 kg: Sipos Boglárka I.
U17, 60 kg: Berta Mike I.
U17, 80 kg: Végh Richard I.
U17, 80 kg: Mezei Patrik II.
U17, 80 kg: Végh Artúr III.
Felnőtt, 70 kg: Buzás Patrik III.
Felnőtt, 100 kg: Molnár Tamás I.
Felnőtt, 100 kg: Délczeg József II.
Open: Molnár Tamás I.

Régiós Centrumverseny, Tatabánya:
Gyerek, 29 kg:
Szenicza Nimród III., Körtvélyesi Roland V.
Gyerek, 38 kg: Jakab Dániel III., Marczikovics Kovács Keve V.
Diák lány, 38 kg: Kaszás Elza I.
Diák lány, 46 kg: Kaszás Lilla III.
Diák 46 kg: Sipos Milán II.
Diák 50 kg: Gyenes Bence II.
Diák 55 kg: Hermann Norbert II., Balogh András III.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS