A negyedik helyek domináltak

Nem volt szerencséje az Érdi Torna Clubnak: a Budapesti Akrobatikus Sportegyesület pontszerző viadala előtt két egységből két sportoló sérülést szenvedett, így nem tudták vállalni az indulást.  Az ÉTC így is bezsebelt két első és egy második helyet.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉTC-ből a serdülő kettes korosztályban a Kánnai Márton–Balogh Máté fiú páros, illetve a magyar mezőnyben az idén bevezetett youth korosztályban a Kis Vanda, Balogh Dorka, Sárdi Borbála összetételű trió is aranyérmes lett, továbbá az újonc lány hármasoknál a Gerzanics Villőből, Gerzanics Csengéből, Sztrunga Jázminból álló hármas lett második helyezett.

– Ez a verseny inkább a negyedik helyekről szólt – foglalta össze Papp Ildikó, az ÉTC vezetőedzője a BASE-kupa ÉTC-s eseményeit.

– Szépen dolgoztak. Lehetett látni a nagyobb egységeknél is, hogy az összeszokás egészen jól működött, de nem voltak hibátlan gyakorlatok a nagyobbaknál, ez eredményezte, hogy négy negyedik helyezésünk lett. Szoros a mezőny és nagy létszámmal voltak az egyesületek ezen a versenyen – tette hozzá.

Az ÉTC még múlt héten Ausztriában versenyzett Bernáth Dorinával és Lovász Eszterrel párosban, illetve a BASE-kupán győztes trióval.

– Az izgalom és az, hogy először vettek részt, még rányomta bélyegét a gyakorlatokra, de nekik pont ez kellett ahhoz, hogy a mostani versenyt hiba nélkül lehozzák. A versenyrutinjuk csiszolódhatott, illetve kint jóval népesebb volt a mezőny: a párosoknál 21, a hármasoknál 19 egység indult – mondta az ausztriai túráról a vezetőedző.

Az ÉTC akrobatikus tornászainak kisebb „pihenő” jön, pontosabban versenyzés nélküli időszak, de szeptembertől további három pontszerző viadalt rendeznek az országos döntő előtt (közte az októberi, érdi eseményt).

Eredmények, BASE-kupa:
Újonc korosztály, lány hármas:
Gerzanics Villő–Gerzanics Csenge–Sztrunga Jázmin 2., Pohly Jována–Mák Virág–Mezei Boglárka 4., lány páros: Tari Gabriella–Kovács Kíra 4. Németh Sára–Tóth Boglárka 5.
Gyermek korosztály, lány hármas: Pelczel-Nagy Eszter–Krausz Kitti–Katona Lilla 4.
Youth korosztály, lány hármas: Kis Vanda–Balogh Dorka–Sárdi Borbála 1., lány páros: Bernáth Dorina–Lovász Eszter 5.
Serdülő II. korosztály, lány páros:
Bikkes Virág–Stattner Noémi 4. Mákszem Beatrix–Vajna Lilla 5. Molnár Bianka–Droba Tünde 6.

HIRDETÉS
Címkék