Bemutatkoztak a diák polgármester-jelöltek

Szeptember 29-én újra diákpolgármestert és képviselő-testületet választhatnak az érdi középiskolások.  T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatón mutatta be a diák polgármester-jelölteket szerda délelőtt a Polgárok Házában.

Hasonló tartalmaink:

A diákpolgármester-jelöltek bemutatkozása és választási programjaik ismertetése volt a mai polgármesteri sajtótájékoztató témája. T. Mészáros András polgármester kiemelte: ez lesz a harmadik, az érdi középiskolások által titkos szavazáson megválasztott ifjúsági önkormányzati testület, amely a most mandátumát töltőhöz hasonlóan ugyancsak tízmillió forinttal gazdálkodhat majd. A polgármester a jelenlegi testület munkáját méltatva reményét fejezte ki, hogy a szeptemberben hivatalba lépő új diákképviselők is az érdi diákság javára végzik majd munkájukat.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a három jelölt: Fodor Enikő (VMG) és Tulipán Kincső (Kós), valamint Lepp Tamás Márk (Gárdonyi) akik röviden ismertették választási programjuk főbb pontjait. Mindhárman folytatnák az előző ifjúsági önkormányzatok építkezését, de új ötleteket is felvetettek.

A hivatalos választási kampány szeptember 1-én kezdődik és szeptember 29-ig, a választás napjáig tart majd. A jelöltek júniusban felkészítő előadásokon vehetnek részt, amit Bács István alpolgármester, Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző asszony, Péterfia Krisztina, a gazdasági iroda vezetője, Fekete Zoltán, az Érd Médiacentrum igazgatója, valamint Wolf Katalin, a Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatója tart.

A városi diákönkormányzati program indításának gondolatát tavaly március elején jelentette be T. Mészáros András polgármester, majd március 15-én egy ünnepi közgyűlésen hivatalosan is útjára indították az „Érd számít Rád” elnevezésű projektet.

Az elgondolás szerint az érdi középiskolások minden év szeptember végén egy évre diákpolgármestert és diák képviselő-testületet is választhatnak. Az érdi középiskolák – a Kós Károly Szakképző Iskola, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Vörösmarty Mihály Gimnázium – állíthat polgármester-jelöltet, s minden polgármester-jelölt öt fő képviselőjelölttel indul a választáson. A jelöltállítást az érettségi időszakig kellett megtenniük az intézményeknek, majd a nyári szünet után, szeptember elsején elkezdődik a kampány. Az egy hónapos felkészülés után szeptember 29-én tartják meg a választást.

A választás menetét és az ifjúsági önkormányzat működésének szabályait Alapokmány rögzíti, amely szerint valamennyi, az említett évfolyamokba járó diák szavazati joggal rendelkezik, jelölt azonban csak nem végzős tanuló lehet (hiszen a jelöltség után elballag az iskolából).

A választás tisztaságának megóvása érdekében Etikai Kódex is készült, amely tiltja a pártpolitizálást. Az ifjúsági önkormányzat megválasztott tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a város közgyűlésének és bizottságainak ülésén, ezeken az érdi diákságot érintő ügyekben felszólalhatnak, illetve ilyen ügyekben javaslattételi joggal rendelkeznek.

A 2017/2018-as tanév jelöltjei:

Fodor Enikő – Vörösmarty Mihály Gimnázium

Lepp Tamás Márk – Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium

Tulipán Kincső – Kós Károly Szakképzőiskola

GIA-FORM
HIRDETÉS
Címkék