Az időjárás átírhatja a Nyitnikék naptárát

Idén immár negyedik alkalommal szervezték meg az Érdi Nyitnikék Tavaszi Kiállítás és Vásárt az Érd Arénában. A háromnapos rendezvény maximális létszámmal közel 200 kiállítóval várta a látogatókat, mindemellett pedig színes programokkal is készültek a szervezők.

Hasonló tartalmaink:

Nem tudta megismételni a tavalyi látogatói rekordot az idén negyedik alkalommal megrendezett Nyitnikék Tavaszi Kiállítás és Vásár, amit a múlt hétvégén rendeztek az Érd Arénában. Kupcsokné Polyák Ágnes főszervező ennek ellenére az Érdi Újságnak azt mondta, sikeres volt a rendezvény, hiszen a hideg, esős időjárás ellenére mind a látogatók, mind pedig az árusok többsége pozitívan értékelte a  Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Érd és Környéke Ipartestület közös rendezvényét.

A rossz idő rányomta a bélyegét a 4. Nyitnikék kiállítás és vásárra, de így is pozitívak a visszajelzések – nyilatkozta az Érd FM 101,3-nak a rendezvény főszervezője. Kupcsokné Polyák Ágnes elmondta: a látogatottság az előző évhez hasonló volt, nagyjából 5-6 ezer ember ment el az Érd Arénába a 3 nap alatt. A barátságtalan idő főként a szabadtéren vásározóknak nehezítette meg a dolgát – tette hozzá.

Az időjárás átírhatja a Nyitnikék naptárát. Az áprilisra jellemző szeszélyes idő miatt a szervezőkben felmerült, hogy legközelebb esetleg más időpontban rendeznék meg a vásárt – közölte a főszervező.

(fotó: Boros Sándor)

Címkék

kerdoiv_banner