Meg kell védeni a rezsicsökkentést

A KDNP szerint Brüsszel megtámadta a rezsicsökkentést. Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meg kell állítani Brüsszelt, meg kell védeni a rezsicsökkentést, meg kell akadályozni a magyar családokra veszélyes energiauniót.

Hasonló tartalmaink:

A  kormánypárti politikus felidézte: az Európai Bizottság tavaly novemberben hozta nyilvánosságra az energiaunióról szóló javaslatát. Ebben egyértelműen benne van, hogy a bizottság meg akarja szüntetni az áram esetében a nemzeti ármegállapítást jogát, és ezt Brüsszelbe akarják telepíteni.

Hollik István közölte: a témában kedden meghallgatták az Országgyűlés európai ügyek bizottságában Aradszki Andrást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkárát, aki ismertette az elkészült hatásvizsgálatot. Ezután úgy döntöttek: szubszidiaritásvizsgálatot kezdeményeznek, hogy kiderüljön, megfelel-e a javaslat annak az uniós elvnek, amely szerint a döntéseket mindig a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni.

Mint mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy Brüsszel veszélybe akarja sodorni a rezsicsökkentést. Ha a hatósági ármegállapítás megszűnik, az egyet jelent a magyar rezsicsökkentés megszüntetésével – mutatott rá.

Megjegyezte: a keddi bizottsági meghallgatáson is egyértelművé vált, hogy a baloldal ismét a multik pártjára állt, hiszen a vizsgálatot egyedül ők nem szavazták meg.

Hollik István arra kérte a magyar embereket, akik meg akarják védeni a rezsicsökkentést, hogy töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét és így támogassák a kormányt abban, hogy ellen tudjon állni a brüsszeli szándéknak.  A kormánypárti képviselő kérdésre azt mondta, hogy információi szerint a visszaküldött kérdőívek száma meghaladta a 100 ezret. Reményének adott hangot, hogy egyre többen felismerik, a kérdőívben szereplő kérdések fontos nemzeti ügyekre vonatkoznak.

(MTI)

 

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS