Forgalomlassításért demonstráltak

Forgalomlassító demonstrációt tartottak csütörtök délután a lakók az Alsóvölgyi úton. A 40-estől a 80-as számú házig lezárták autóikkal a fél útpályát, hogy felhívják a figyelmet arra: a keskeny, járda nélküli, mély vizesárokkal határolt utcán be kell tartani a 30 kilométer/órás sebességkorlátozást. A demonstráción T. Mészáros András polgármester is részt vett.

Hasonló tartalmaink:

Mióta leaszfaltozták a Felsővölgyi utat, az Alsóvölgyin lakók élete pokollá vált – ahogy az egyik itt élő fogalmazott –, mivel sokan, akik az M7-es autópálya felől érkeznek, menekülőútnak használják az igen keskeny utcát. Bár kint van a sebességkorlátozást jelző tábla, azok, akik erre „menekülnek”, 50-80 kilométerrel söpörnek végig a szűk utcán, kerülgetve a szembejövőket.

Nem csoda hát, hogy az itt élők közül sokan nemhogy a babakocsit nem merik kivinni az utcára, de még a kutyájukat sem sétáltatják szívesen.

SAMSUNG CAMERA PICTURES
– Sok új ház épül a környéken, erre járnak az építőanyagokat szállító autók is. A környező kis, meredek utcákban nem tudnak közlekedni – mondta az egyik lakó.

T. Mészáros András polgármester szerint – aki maga is részt vett a demonstrációban, és üdvözölte a lakók e lépését – a sebességmérés lenne a jó megoldás. Mint mondta, egyeztetni fog a rendőrkapitánnyal, hogy megtalálják a megfelelő eszközt. A fekvőrendőr, mint „negatív kátyú”, nem jó ötlet, az utca egyirányúsítása pedig nem megoldható.

– A sebességkorlátozás betartását rendszeres sebességméréssel lehet kikényszeríteni – hangsúlyozta.

 auto1

Az akció egyik szervezője, Csornainé Romhányi Judit, az Együtt képviselője, táblát is elhelyezett az autóján, „Lassíts!” felirattal. Mint mondta, régóta próbálja elérni, hogy az Alsóvölgyi út közlekedésében változás történjen: a 30-as táblát ugyan sikerült kihelyeztetni, ám „arra mindenki fütyül” – fogalmazott. Mint mondta, a fekvőrendőr elhelyezését elutasította az önkormányzat, mivel ez gyűjtőút, és a környék domborzati viszonyai miatt nehéz megoldani itt a sebességmérést is.

auto2

HIRDETÉS
Címkék

kerdoiv_banner