Érdi sikerek a leány birkózó diákolimpián

Két ezüstérmet, egy bronzot és egy ötödik helyezést hoztak el az Érdi Spartacus SC versenyzői a Pestszentimrei Sportkastélyban tartott szombati leány birkózó diákolimpiáról és kadet női válogatóról.

Hasonló tartalmaink:

A maratoni, estébe nyúló rendezvényen a diák és serdülő korcsoport diákolimpiája mellett kadet női válogatóversenyt is lebonyolítottak a rendezők. A hármas viadalon közel háromszáz induló vett részt. A Magyar Birkózó Szövetség versenyrendszere szerint a diákolimpiai aranyérmek csoportmérkőzésekkel dőltek el, így a kadetok küzdelmeire már csak este került sor a sportkastélyban.

Az Érdi Spartacus SC szép eredményekkel végzett: nyolc versenyzővel érkeztek, közülük heten vettek részt a diákolimpián, ahonnan egy ezüst-, egy bronzéremmel és egy ötödik hellyel térhettek haza. A kadet válogatón induló versenyzőjük a dobogó második fokára állhatott fel. Ahogy Tar Mihály, az Érdi Spartacus SC elnöke hangsúlyozta: birkózóik jól helytálltak a közel háromszáz fős mezőnyben. (A serdülő és leány diákolimpia és kadet válogató eredményei itt olvashatók.)

A Spartacus versenyzői már készülnek a következő megmérettetésekre: jövő szombaton Karcagon tartják a II. kötöttfogású diákolimpiát, Szombathelyen pedig a Felnőtt Kötöttfogású Magyar Nagydíjat.

Eredmények:

Sipos Boglárka (Kadet női válogatóverseny, 49 kg) 2. hely
Kaszás Lilla (II.-III. korcsoportos leány diákolimpia, 46 kg) 2. hely
Baljer Kitti (II.-III. korcsoportos leány diákolimpia, 40 kg) 3. hely
Kaszás Elza (II.-III. korcsoportos leány diákolimpia, 37 kg) 5. hely

 

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS