Megnyílt az Interspar (galériával)

Ünnepélyes keretek között átvágták csütörtökön napközben az új érdi Interspar áruház nemzetiszínű szalagját. A csaknem 7 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban kávézó, drogéria, posta és egyéb szolgáltatások nyílnak pénteken reggel. A hipermarket szomszédságában pedig egy csaknem 200  négyzetméteres játszótér várja a gyerekeket. 

Hasonló tartalmaink:

A beruházásra mintegy 4,1 milliárd forintot fordított a Spar Magyarország, mellyel 100 új érdi munkahelyet is teremtett. A több mint 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákkal megtervezett új bevásárlóközpont alapkövét 2015 októberében tették le. A beruházás során az úthálózatot is fejlesztették, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által átépített M7-es – Érd, Iparos úti autópálya-csomópont korszerűsítési munkáit a Spar 400 millió forinttal támogatta.

Az üzletlánc saját beruházásban több mint 250 millió forintból a környező utakat is megújította, a Somogyvári úton a vízelvezetés kialakítására pedig 128 millió forintot fordítottak. A hipermarket szomszédságában pedig egy csaknem 200  négyzetméteres játszótér várja a gyerekeket.

Aradszki András energiaügyi államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője a megnyitón azt mondta, üdvözli, hogy a munkavállalók nagyon nagy hányada érdi lakos, a többiek pedig a környék településeiről járnak be. Az államtitkár azt is mondta, hogy reméli, hogy az újonnan megnyitott áruházban a környékbeli gazdák kiváló gyümölcsei is kaphatóak lesznek, hiszen Érden és környékén nagyszerű gazdaságok működnek, amelyek méltóak a támogatásra.

Az autóval érkezőket hatalmas parkoló várja, ráadásul újdonságként elektromosautó-töltő állomást helyeztek el, amely a villanymotoros autót 1-6 óra alatt feltölti. A tömegközlekedést is úgy alakították ki, hogy a környéken lakók a lehető legegyszerűbben közelíthessék meg a bevásárlóközpontot, így a főbejárat elé buszmegállót építettek.

Az INTERSPAR áruház mellett egy 1.200 négyzetméteres shopterület is helyet kapott a bevásárlóközpontban, ahol egyebek között kávézó, posta, drogéria, optika és ékszerüzlet is nyílik. A parkoláshoz a mélygarázsban és szabadtéren összesen 377 helyet alakítottak ki. A belső mozgójárdák az alsó szintről érkező látogatókat az üzlet központjához, a SPAR to Go étteremhez és az eladótér bejáratához juttatják el. Az épület főbejáratához buszmegállót telepítettek, az Aszfaltozó utcában pedig buszvárakozó megállóhely is létesült.

A beruházás során a tervezők nagy figyelmet fordítottak az energiatakarékosságra. A teljes világítást modern LED lámpák biztosítják, amelyek jelentősen kevesebb energiával beérik, mint a hagyományos izzók. Az épület hűtése-fűtése nagyrészt szerkezetfűtéssel történik, melyhez a fűtési energia nagy részét a kereskedelmi hűtésből keletkező hulladékhő biztosítja, a hűtési energiát pedig korszerű hőszivattyús rendszer adja. A hipermarket fűtéséhez így földgázra egyáltalán nincs szükség. A hűtőbútorok üvegajtóval vannak ellátva a környezettudatos működés érdekében.

T. Mészáros András polgármester azt emelte ki, hogy az évekkel ezelőtt ígértek megvalósulnak, hiszen mostanra mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy “Parkváros következik”. Már az óriási dolog volt, hogy nyár végén átadták az új lehajtót, az áruház pedig egy újabb lépés, hiszen hamarosan megépítik az új óvodát és iskolát Felső-parkvárosban és átalakul a Teleki iskola is.

(fotó: Boros Sándor)

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS