Félúton – Kalocsai Enikő kiállítása

Egy költözés, egy kerek évforduló illetve a még le nem zárt művészi mondanivaló. Ez jutott eszébe Kalocsai Enikőnek, amikor arra kérték, hogy adjon címet a Városi Galériában megnyílt első önálló érdi tárlatának.

Hasonló tartalmaink:

A péntek óta látható Félúton című kiállítás a salgótarjáni képzőművész elmúlt tíz esztendejének munkáiból válogat. Korábbi tárlatokon és egy-egy kép erejéig már a helyi közönség is találkozhatott Kalocsai Enikő alkotásaival, aki néhány éve már az Érdi Művésztelepnek is a tagja, de első önálló kiállítására mégis mostanáig kellett várni.

A tárlat ugyan tíz évnyi alkotói munkát ölel fel, de a művész úgy érzi, több téma is van, ahol lenne még mit mondania. Az aktuális élethelyzetek mellett főként ez ihlette a Félúton című kiállítás repertoárját. A mozgás, a változás, azaz a folyamat, amikor valamiből valami más lesz. A művész hol absztrakt, hol konstruktív képeit és objektjeit főként e szándék megfogalmazása hívta életre.

Kalocsai Enikő elmondta, mindezt elsősorban a képein gyakorta visszatérő tükrök vagy tükörszerű felületek segítségével próbálja meg kifejezni. A kiállítást március 25-ig lehet megtekinteni a Városi Galériában.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS