Napokon belül kezdődik a hóvirágünnep

A tavasz biztos közeledtét jelzi, amikor megjelenik a kertekben vagy az erdőkben a hóvirág. Az utóbbi napok enyhe időjárása következtében már egyre több helyen látható a tavasz első virága.

Magyarországon négy fajjal találkozhatunk: a kertekbe ültetett levantei, a pompás és a redőslevelű hóvirággal valamint az őshonos kikeleti hóvirággal.

A kora tavaszi ünnepek egykor kedvelt virága néhány évtizede még kiirthatatlannak tűnt, ám rendszeres nagy mennyiségű szedése lecsökkentette a hóvirágok számát, ezzel a növény genetikai állománya került veszélybe, így 2005 óta védett, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal sújtják.

Az év vadvirága mozgalom 2010 végén magánkezdeményezésre indult el, ma már azonban a Magyar Természettudományi Múzeum támogatásával rendezik meg minden évben a szavazást. Idén az év vadvirágává választásával ráirányul a figyelem a hóvirágra. A szép, de szerény megjelenésű növény a több figyelemmel a túlélés nagyobb lehetőségét kapja meg – tette hozzá Keszei Balázs biológus a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

Magyarország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezője napokon belül virágba borul az Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Területen. Tavaly már február elején érdemes volt kilátogatni, ám idén a fagyos talaj és a hideg késleltette a növény növekedését és a virágzást. Az arborétum honlapjának tájékoztatása alapján idén március elejétől csodálhatjuk meg a hóvirágmezőt Alcsúton.

Fotó: Alcsúti Arborétum facebook oldala

Címkék

kerdoiv_banner