Nyolcgólos győzelmet aratott az ÉRD

Nyolcgólos, 31–23-as győzelmet aratott az újonc Kispest NKK ellen az ÉRD női kézilabdacsapata a bajnokság 10. fordulójában.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉRD-nél továbbra sem tudott debütálni új csapatában a kézsérülése miatt hiányzó Kiss Nikolett, míg a vendégektől Irina Trizno és a Bozsó Leilára sem számíthatott Béki-Nagy Bertalan.

Szabó Edina a stabil kezdősorhoz képest egy felforgatott hatossal kezdett. Janurik Kinga előtt Barján Bianka és Szabó Laura is kezdett, s az ÉRD vezetőedzője már az első percektől kezdve sokat forgatta a csapatát, amely nem találta az ősszel olyan jól mutatott lerohanásgóljait, mégis – köszönhetően annak, hogy a Kispesti NKK is sokat hibázott – az ÉRD a nyolcadik percben hátrányból fordított, majd Katarina Krpezs-Slezák hétméteresből szerzett találata után megnyílt a gólcsap, az ÉRD pedig a szünetre már nyolcgólos előnnyel vonult.

Az első huszonhét percben Janurik Kinga 14 (!) védést mutatott be, ezt követően a meccsre kilátogató kispesti szurkolók harmada – azaz öt drukker – Szabó Edinához az alábbi felhívást intézte: „Edina, cserélj kapust!”, utalva Janurik kimagasló teljesítményére. Azt nem tudjuk, hogy hallotta-e az ÉRD vezetőedzője a kispesti intelmeket, de szinte fél perccel később érkezett a hazai pályán is debütáló új horvát kapus, Zeljana Stojak.

A megnyugtató félidei vezetés után az ÉRD a fordulás után sem állt le, s a 36. percben már tíz volt közte, köszönhetően Kisfaludy Anett és Szabó Laura beállóból szerzett góljainak, majd Barján Bianka is meglódult, s a kapuban Szvetlana Gridnyeva is lehetőséghez jutott. Az ÉRD masszívan tartotta a tíz gól körüli különbséget (hol kilenc, hol tizenegy volt közte), s ugyan a végjátékban egy 4–1-es szériával közelebb került a Kispesti NKK, de az ÉRD győzelme nem forgott veszélyben. Szabó Edináék pedig már a gyakorlatban is készülhetnek az SG BBM Bietigheim elleni vasárnapi, hazai EHF-Kupa mérkőzésre.

„Gratulálok a Kispestnek a jó meccshez. Nem kezdtük jól ezt a mérkőzést, de egy nehéz időszakban vagyunk, mert sok meccsünk van, s ezért nem könnyű minden meccsre készülni. Aztán voltak jobb és rosszabb momentumaink, de a következő mérkőzésekre több kell. A hibák számát pedig csökkenteni kell.” – nyilatkozta Andjela Bulatovics.

„Meg volt beszélve előre, hogy elosztjuk a terhet és próbált cserélgetni a vezetőedző. Felemás volt. Voltak jó dolgaink, de voltak olyan hibák, amiket beszéltünk, hogy nem szabad csinálnunk, de beleszaladtunk a csapdákba, amikbe nem kellett volna. Voltak bíztató jelek és ezt kell továbbvinnünk a hétvégi sorsdöntő meccsünkre. Remélem, hogy ott ennél jobban játszva tudunk nyerni hétvégén.” – mondta a korábbi érdi, Balog Beáta.

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
ÉRD–Kispest NKK 31–23 (15–7)
ÉRD Aréna, 1000
néző. Vezette: Babicz, Haskó

ÉRD: JANURIK – Krpezs 3 (1), M. González 1, BARJÁN 5, SZABÓ L. 6 (4), Signaté, Fekete B.
Csere: Stojak, Gridnyeva (kapusok), Kisfaludy 2, GULYÁS 5, Klivinyi 3, Araújo 4, A. Bulatovics, Havronyina 2, Vajda.
Edző: Szabó Edina

KNKK: Brunner – Vígh Viktória, Vadász 1, POLICS 6, Pintér 1, Fundák 1, Balog B. 1
Csere:
Nenezics (kapus), SZERZŐ 5, Petrovszki 2, Balogh V. 1, Schneider 1, Felső 1, Kiss K. 2, Bárdi 1.
Edző: Béki-Nagy Bertalan

Az eredmény alakulása. 12. perc: 2–2. 16. p.: 7–3. 27. p.: 13–6. 36. p.: 19–9. 48. p.: 26–15. 51. p.: 27–18. 56. p.: 29–20.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. –

MESTERMÉRLEG:

Szabó Edina: – Nehezen lendült játékba a csapat. Nem hiszem, hogy ez a hosszú utazás miatt, sem sebességben, sem taktikai fegyelmezettségben a játékosok nem tudták azt megvalósítani, amire készültünk. Ezt aztán sikerült valamennyire kiegyenesíteni, ennek volt köszönhető az az előny, amit nagyjából tudtunk tartani végig. Ritkán van olyan, hogy elégedetlen vagyok a csapatom hozzáállásával – és ezt nagyon óvatosan mondom, hiszen ez nem mindenkire vonatkozik –, de a csapat a nehéz dolgokban is csapat. Ez a meccs nem volt igazán méltó, ahhoz az érdi hozzáálláshoz, amit elvárok a játékosaimtól. Ezek kemény szavak, de az embereknek magukba kell nézni. Amikor arról beszél a kolléga, hogy a játékosoknak lehetőséget kell adni arra, hogy a pályán töltsenek perceket és játszanak, akkor azt hozzáállásban, küzdelemben, sebességben oda kell tenniük magunkat, ahhoz, hogy legközelebb legyen kedvünk betenni őket, lehessen számítani rájuk. Mindig csapatról beszélünk. Amit most láttunk, az elgondolkodtató.

Béki-Nagy Bertalan: – Egy speciális szituációban érkezett erre a mérkőzésre mind a két csapat. Az ÉRD egy nemzetközi mérkőzés és egy hosszú utazás után egy másik nemzetközi mérkőzésre készülve. Mi pedig egy nagyon fontos hétvégi, kiesés elleni harcra készülünk. Két dolog volt a célunk: először is, nem vallani szégyent, másodszor: annyi energiát és lehetőséget megspóroljon a csapat, hogy a hétvégi akadályt sikeresen vegye. Az ÉRD hibázott eleget, hogy szoros tudjon maradni és megkegyelmezett nekünk a második félidőben, hiszen az elsőben annyira zárt volt a védelem, hogy azzal nem tudtunk mit kezdeni, de szerencsénkre az ebből indított lerohanásokból nem tudtak akkora előnyt kialakítani. Egy ilyen csapatnak, mint a Kispest annak lenne értelme a magyar kézilabdázás szempontjából, hogy azok a játékosok, akiknek szükségük van mérkőzésrutinra és arra, hogy ha nem is éles, de tétmérkőzést játszanak, akkor ezek ellen a csapatok ellen kiválóan tudnak gyakorolni, hiszen látható, hogy nemzetközi szintű játékosokból jól összeálló ÉRD egy nehezen megugorgató feladat egy ilyen kisebb csapatnak, mint mi vagyunk.Van olyan játékos, akivel akár elégedett is lehetnék, de az összkép nem rajtunk múlt.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS