DIGI egész Érden

Kiépült a DIGI hálózata a két vasút közötti teljes területen, és hamarosan egész Érden elérhető lesz a szolgáltatás – közölte Dr. Bács István alpolgármester személyes honlapján

Hasonló tartalmaink:

Szeptember óta tartó tárgyalássorozat vezetett eredményre, amikor november végén a Digi Kft. elkezdte hálózatát tovább építeni azokban az utcákban, ahol korábban ezt nem tette meg.

Első lépésként a két vasút között lesz elérhető a hálózat az Alispán, a Felvigyázó, a Felügyelő és a Fogalmazó utcákban. Második lépésként, a szükséges kapacitás bővítés után a Felső és az Alsó utcák eleje és a Karolina utca közötti szakasza kapcsolódik a hálózatba.

A DIGI által le nem fedett utcák hossza jelenleg mintegy 64 km, de a jövő év első felében várhatóan Érd valamennyi utcájában elérhető lesz a megfizethető, a nagy sebességű internet, a kiváló, HD minőségű TV és a vezetékes telefonszolgáltatás.

Az illetékes igazgató elmondása szerint, elképzelhető, hogy pár napon belül lehet a hálózathoz csatlakozni, de felelősségteljesen kijelentheti, hogy 2017. januárjában valamennyi első és második körös területen megköthetik szolgáltatási szerződéseiket a lakosok.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS