Tényleg jó télen is biciklizni

A réteges öltözködés nem ajánlott vagy opcionális, hanem (szinte) kötelező, de télen is lehet biciklizni. Legalábbis az Érd Körbe Egyesület által szervezett Mikulás-napi tekerés kiváló alkalom volt egy kisebb kerékpáros túrára.

Hasonló tartalmaink:

Tavaly először, amolyan kiscsoportos, kísérleti jelleggel először pattantak nyeregbe szervezett körülmények között decemberben az érdi bringások.

Idén a rendkívül kedvező időjárásnak köszönhetően (napsütés, szélcsend, száraz idő) remek alkalom volt egy kis mozgásra.

Az Érd főteréről induló kerékpáros túra előtt a sétányon járó családok gyermekei az Érd Körbe mikulásjelmezbe öltözött szervezőitől szaloncukrot és csokoládékat kaptak, amely megalapozta a (Mikulás-napi) hangulatot. A téli túra azonban – egyelőre – nem olyan, mint az őszi vagy a tavaszi városkerülés, hiszen egy kisebb körben (lakótelep) és egy nagyobban (gát-kör) lehetett indulni.

Utóbbi egy tíz kilométeres táv volt, s teljes mértékben ideális volt, hiszen még a gáton is, ahol jellemzően a nyílt terep miatt mindig néhány fokkal hűvösebb volt, kellemeset tekerhettünk. Igaz, ehhez hozzá tartozik, hogy a szervezők előre felhívták a figyelmet a réteges öltözködésre, amelyre szükség is volt, de a napsütés miatt abszolút nem éreztük, hogy hideg lett volna. Végül családias hangulatban biciklizhettünk egyet.

„Az egész úgy indult, hogy tavaly a baráti társasággal megbeszéltük, hogy menjünk el egyet tekerni, mert télen leül a kerékpáros társadalom, így próbáltuk felpezsdíteni magunkat. Akkor nem voltunk túl sokan, de egy meghitt kis társasággal jó volt biciklizni egyet.” –mesélt az indulásról a szervező és egyben ötletgazda Kiss Gábor, aki – a réteges öltözködés mellett – kiemelte, hogy aki télen szeretne kerékpározni, az mindenképpen használjon láthatósági mellényt, és saját maga kivilágítására figyeljen, hiszen ilyenkor már korábban sötétedik.

Legközelebb tavasszal találkozunk az Érd Körbén!

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS