Érd számíthat rá!

Kilencgyermekes családban él; a sok lány között csupán egy fivére van. Irányító típus, aki azt vallja: ahhoz, hogy valami jól működjön, erős vezető kell, aki jól tudja kiosztani a feladatokat, és akinek a szavát elfogadják a társai. Beszélgetés Urbán Jonatán diákpolgármesterrel.

Hasonló tartalmaink:

– Nagyon sokan szavaztak rád az Ifjúsági Önkormányzati választáson. Honnan ismerik ennyien a Tordason élő Urbán Jonatánt?

– Érden vívok hetedikes korom óta, több testvérem is a városban tanul, én pedig harmadik éve járok a Kós Szakképző Iskola rendészeti szakára, így sok minden köt Érdhez. Mikor annak idején el kellett dönteni, hol tanuljak tovább, olyan iskolát kerestünk, ami Tordasról könnyen megközelíthető. Bekerültem az Arany János Tehetséggondozó Programba, és Székesfehérváron, egy gimnáziumban kezdtem meg a nulladik évemet. Mivel nagyon rosszul bírtam a kollégiumi életet, és fel kellett hagynom a sporttal is, a szüleimmel egyetértésben úgy döntöttem, váltok. A rendészet régóta tetszett, így kerültem a Kós iskolába, ahol az egyik húgom is tanul.

 

– Hányan vagytok testvérek?

– Kilencen, közülük öten édesgyermekei a szüleimnek, négyen pedig nevelt gyermekeik vagyunk. Én ötnaposan kerültem hozzájuk, akiket édesanyámnak és édesapámnak tekintek, ahogy a testvéreimet is édestestvérként szeretem.

 

– Mikor tudtad meg, hogy ők a nevelőszüleid?

– Bár ezt sosem éreztették velem, és ugyanúgy szeretnek, mint az édesgyermekeiket, kezdettől fogva tudtam erről. Tordas kis falu, mindenki ismer mindenkit, így ez nem volt téma sem az óvodában, sem az iskolában, és mellőzés sem ért soha amiatt, hogy nevelőszülőknél élek.

 

– Mind a kilencen otthon laktok?

– Hatan még igen. Két nővérem már családot alapított, a harmadik pedig a zeneművészeti egyetemre jár, és ő a nagymamánknál lakik Budapesten. Hét lánytestvérem van egyébként, és egy öcsém: ő még csak ötéves.

IV_2

„Ötnaposan kerültem hozzájuk, akiket édesanyámnak és édesapámnak tekintek, ahogy a testvéreimet is édestestvérként szeretem”

– Nem lehetett könnyű egy csupa lány családban felnőni…

– Szerintem emiatt nem szenvedtem hátrányt, bár nem tudom, milyen, ha valakinek csak fiútestvérei vannak. Nagyon jó kapcsolatom van a nővéreimmel és a húgaimmal is, az öcsémmel pedig kiváltképp: focizunk, játszunk az udvaron, kertészkedünk, almát szedünk. Nagyon szereti, ha együtt munkálkodunk, és szívesen utánoz engem.

 

– Édesanyád dolgozik a sok kicsi mellett?

– Igen, félállásban a Menedék alapítványnál, Budapesten. Édesapám a tordasi szociális otthonban foglalkoztató, emellett ő látja el a baptista lelkészi szolgálatot a faluban. Mi, gyerekek, mindenben segítünk nekik, és beosztás szerint végezzük a házimunkát. Minden héten másvalaki a konyhás: ő pakol el vacsora és ebéd után. Hétköznaponként rendszerint csak vacsorázni ül le együtt a család, hétvégén ebédelni is. Főzni általában Anya szokott, de Apa, illetve a nővérem, aki végzett szakács, szintén besegít. Dolgozunk a kertben is, zöldségeket, gyümölcsöket termesztünk. A nagyobb lánytestvéreim végzik a ruhák körüli teendőket – mosás, vasalás, teregetés –, és ők, illetve Anya tanulnak a kicsikkel. Én inkább mesélek nekik, annak nagyon örülnek. Amúgy is nagyon szeretek olvasni. Részt veszünk a baptista közösség életében is, amelynek körülbelül 35-40 aktív tagja van Tordason. Nagyon összetartunk, és nemcsak a gyülekezetben, hanem hétköznaponként is találkozunk: mi, gyerekek, lemegyünk együtt focizni, és a szüleink is nagyon jóban vannak. A nagyobb társaságom is a tordasi, illetve a fővárosi, szentendrei keresztény fiatalok közül kerül ki, de persze vannak az iskolában is barátaim.

 

– Hogyan lehet megoldani egy ekkora családban, hogy ne szenvedjetek hiányt semmiben?

– Van egy vendégházunk, ami már évek óta működik: jönnek hozzánk nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is olyanok, akik egy-egy éjszakát szeretnének itt tölteni, vagy akár több napig is nálunk pihennek. Ez jelentős anyagi segítség. Persze mi takarítunk és végezzük a házimunkát is.

 

– Hogyan telik a karácsony egy kilencgyerekes famíliában?

– Zsúfoltan. Általában hozzánk jönnek a rokonok, nem pedig mi megyünk. Ami az ajándékozást illeti, rendszerint nem egyénileg, hanem hárman-négyen összefogva veszünk egy-egy nagyobb ajándékot – olyasmit, amire a megajándékozott is vágyik.

 

– Vakációzni is együtt szokott a család?

– Hogyne, például a Balatonon. És megyünk egynapos kirándulásokra is, mondjuk Szentendrére, a nővéremhez. Most hétvégén kalandparkba megyünk.

 

– Minden szavadból érződik, hogy nagyon szereted a családodat. A vérszerinti rokonaidat sosem szeretted volna felkeresni?

– Iskolás koromig édesanyámék többször elvittek Szabolcs–Szatmár–Bereg megyébe, meglátogatni a szülőanyámat, de aztán, az én kérésemre, abbamaradtak ezek a látogatások. Mivel édesanyámék neveltek fel, őket tekintem rokonaimnak.

 

– Mit szóltak a szüleid ahhoz, hogy Érd diákpolgármestere lettél?

– Nagyon örültek, velem együtt. Édesanyám itt is volt velem az eredményhirdetéskor. Ugyan először nem örömöt, hanem a meglepetést éreztem, és az járt a fejemben, hogy fogom elmondani a beszédet, amit előre megírtam… Aztán persze jött az öröm is.

V_1

Alpolgármesterei, Fodor Enikő (balra) és Iván Réka társaságában.

– Hogy érzed, a „közéletiséget” tanulni kell, vagy jön magától?

– Inkább az előbbi. Nem vagyok izgulós alkat, szívesen beszélek mások előtt, legyen szó felnőttekről vagy gyerekekről, nem számít – de a kamera, illetve annak tudata, hogy visszanézhetem magamat, még feszélyez egy kicsit.

 

– Diákpolgármesternek lenni nagy felelősség, vagy inkább nagy kaland?

– Mindenképp nagy felelősség, hiszen Érd diákjait képviseljük, és az ő mindennapjaikat szeretnénk jobbá tenni, de azért nekem egy kicsit kaland is, abban az értelemben, hogy mindig nagyon várom a találkozókat, sajtótájékoztatókat, egyéb rendezvényeket. Élvezem és szeretem a vállalt feladatomat, még akkor is, ha az ifjúsági önkormányzat miatt meglehetősen zsúfoltak a napjaim – ritka, hogy a tanítás végén egyenesen haza tudjak menni, mindig van valami teendő suli után. Amikor hazaérek, tanulok, aztán segítek a házimunkában, és részt veszek a közösség életében is. A sport sajnos mostanában nem fér bele az időmbe. Mindenképp szeretném folytatni a vívást, csak még nem tudom, hogyan alakul az időbeosztásom, és mely napokba férnek bele az edzések. Hivatásszerűen ugyan nem szeretnék sportolni, de a rendszeres mozgásra nagyon nagy szükségem van.

 

– Mi az, amit mindenképp szeretnél megvalósítani diákpolgármesterséged esztendeje alatt?

– A paintball-verseny, amit már korábban kitaláltam. Ez az ötlet nagyon népszerű lett mindhárom érdi középiskolában. Ezt mindenképp szeretném megvalósítani, és én is leszek a feladat felelőse.

 

– És mi az, amit nagyon szerettél volna megvalósítani, ám racionális okok miatt mégis ki kellett hagynotok a költségvetésből?

– A mosdófelújítások. Bár az általános iskolákban nagy szükség volna erre, és meg merem kockáztatni: fontosabb is volna, mint mondjuk a kirándulások – még akkor is, ha egy ilyen fejlesztés nem olyan szórakoztató a gyerekek számára –, ám anyagi lehetőségeink nem teszik lehetővé ennek az elképzelésnek a megvalósítását.

 

– Elmondhatod, hogy jól érzed most magad a bőrödben?

– Igen. Szeretem a sulimat, a választott szakomat, és amellett, hogy diákpolgármester vagyok, az iskolában a Diákönkormányzat elnöke is lettem. Mióta a Kósba járok, részt veszek a DÖK munkájában. Nem sok ülést hagytam ki az elmúlt években; akkor is ott voltam valakinek a képviseletében, ha épp nem választottak meg tagnak. Szeretném, ha a DÖK aktívabb lenne, mint az elmúlt években; ha jól működne az iskolarádió, és ha meg tudnánk jól oldani a rendezvények hangosítását, vagy épp a kivetítést. A sulinapokra pedig különböző programokat szerveznék, bevonva a diákságot is a munkába.

 

– Azt mondtad, a DÖK korábban nem volt elég aktív. Hogyan, mitől lesz azzá?

– Ha erős a vezető, aki rendesen kiosztja a feladatokat.

 

– És te rendesen kiosztod?

– Általában igen. Irányító típus vagyok, van, hogy túlságosan is. Ebből az iskolában nem igazán vannak vitáim: általában elfogadják a társaim, amit mondok.

 

– Ezt hívják vezéregyéniségnek. Mi az, amiben érzéseid szerint fejlődnöd kell, akár a DÖK-elnökséget, akár a diákpolgármesterséget nézzük?

– A kommunikációban. Nyilván abban is, hogy valamit hogyan adok elő, de még inkább a tekintetben, hogy az információ hogyan jut el másokhoz. A protokollt is tanulnom kell még.

 

– Az Érdi Újság is olyan csatorna, amin keresztül sokakhoz eljuthat a mondanivalód. Üzensz valamit az érdi diákoknak?

– Szeretném nekik a lap hasábjain is megköszönni a belém vetett bizalmat.

Érdi Újság 

Ádám Katalin

Címkék

nemzeti_szavazas_3