Vízelvezetési munkálatok a Hivatalnok utcában

Egy régi probléma oldódik meg a közeljövőben azzal, hogy a város központi részéhez tartozó Hivatalnok utcában új csapadékvíz elvezetési rendszer épül. A beruházás a következő hetekben nyerheti el végső formáját.

Hasonló tartalmaink:

A Hivatalnok utcában lakók illetve a környéken közlekedők számára évtizedek óta komoly gondot jelent, hogy megfelelő árokrendszer híján, esőzések idején elönti az utcát, a telkeket és sokszor a házakat is a víz. Különösen igaz ez az utca alsó, a Kálvin tér és az Esküdt utca közötti szakaszára, amit a most megépülő új vízelvezetési rendszer – az önkormányzat reményei szerint, – végleg meg fog szüntetni.

Dr. Bács István, a terület önkormányzati képviselője elmondta, hogy a munka a saját képviselői keretének a terhére valósul meg. Ennek kapcsán hozzátette: úgy érzi, hogy ezzel és a korábbi, hasonló fejlesztésekkel együtt megoldódnak választókerületének legkritikusabb vízelvezetési gondjai, így jövőre már elsősorban az útépítésekre szeretné költeni a képviselői keret összegét.

Dr. Bács István az Érdi Újságnak a körzetében történő fejlesztésekről korábban elmondta, hogy tavaly 5 millió forintot fordíthatott különböző munkákra a képviselői keretéből. 2015-ben ezt teljes mértékben csapadékvíz-elvezető árok építésre költötte.

- Szükség volt rá, hiszen például a Vörösmarty utcában korábban egy nagy esőzésnél a Lóránd utcából ömlő víz teljesen elöntötte az ingatlanokat. Egy másik nagyon fontos projekt a Gyula utcában valósult meg, amit idén tavasszal tudtunk befejezni, itt is árkokat építettünk az ott élők nagy megkönnyebbülésére.

- Idén már 7 millió forinttal gazdálkodhat valamennyi képviselő, így én is. Ebből az összegből idén is felszíni vízelvezetésre kerül sor, de mellette még járdaépítés is lesz. Az egyik a Miklós utcában, ahol az S-kanyarban (Koppány utca-Miklós utca-Gellért utca találkozása) nem volt járda, így a szülők kénytelenek voltak a babakocsikkal az úttesten közlekedni. A másik járda az Alispán utcában épül, ami nagy gyalogosforgalmat bonyolít. A felszíni vízelvezetés tekintetében pedig a Gellért utcáig folytatjuk a Gyula utca vízelvezetését.

-          Külön figyelmet fordítok továbbá arra, hogy a választókerületemben egyre több közintézményt tudjunk felújítani, vagy elhelyezni. A Gyula utcában például új óvodát építettünk, a Riminyáki úton felújítottuk a régi ovit, és megnyitottuk a német nemzetiségi óvodát, de megemlíthetem a Rómer Flóris téren átadott új gyermekjóléti központot is. Nagy örömömre szolgál, hogy az Alispán utcába, a régi bakterházba költözik az Érdi Városfejlesztési Kft. Az épület nagyon elhanyagolt és romos volt, a felújításával hozzájárulunk az igényesebb városképhez. Továbbá szintén az Alispán utcában kap elhelyezést az Érdi Tankerületi Központ, akik a régi IPOSZ székházba költöznek. A választókerületünket még egy óriási megtiszteltetés éri, ugyanis az Ellenőr utcából is megközelíthető lesz az új járásbíróság és ügyészség épülete, amit 2017-ben kezdenek el építeni.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS