Folytatódik az ásatás

Idén nyáron is folytatódik Százhalombatta és Érd határában az ásatási munka külföldi és magyar egyetemi hallgatók részvételével. A fiatal szakemberek közel öt héten át dolgoznak. Elsődleges feladatuk a bronzkori európai társadalmak kialakulásának kutatása.

Hasonló tartalmaink:

A Matrica Múzeum vezetésével 1998 óta folynak a bronzkori település ásatási munkálatai Érd és Százhalombatta határában. Azóta évente visszatérnek a szakemberek, és minden alkalommal a bronzkori falu életének egy-egy újabb fejezetét tárják fel, megismerkedve a kor embereinek mindennapjaival, eszközhasználatával és életmódjával.

A régészek ott folytatták a munkát, ahol tavaly abbahagyták és már az első napokban újabb érdekességekkel szembesültek a szakemberek.

Vicze Magdolna, a Matrica Múzeum és Régészeti Park igazgatója kiemelte, hogy a június 27-i kezdés után pár nappal már újabb érdekességeket találtak: az i.e. 1800 körüli szinten tartanak a szelvényben és azt tapasztalják, hogy az előző évekhez képest elkezdett teljes mértékben megváltozni a településszerkezet, amely rengeteg kérdést vet fel. A múzeum vezetője elmondta, hogy a korábbi években egy letisztult településszerkezetet tártak fel házakkal, kiépült utcarendszerrel. Ezek a leletek rendkívül jól megadták a választ a szakemberek kérdéseire, most azonban úgy tűnik, hogy a 100-200 évvel korábbi időszakban olyan új jellemzőkkel szembesülnek, amelyek magyarázatra szorulnak.

A projekthez korábban két külföldi egyetem is csatlakozott, így magyar és külföldi régészhallgatók is tevékenyen részt vesznek a feltárási, kutatási munkálatokban. Az ásatás európai szinten is jelentős projektté nőtte ki magát, amennyiben valaki a közép-európai bronzkorral szeretne foglalkozni, úgy a Százhalombattán folyó kutatások eredményei kikerülhetetlenek – hangsúlyozta Vicze Magdolna.

Címkék
TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS